Nonstop elérhetőségünk:

    +36-20-362 4241

    Hívásindításhoz érintse meg a telefonszámot!

    Szakértői beszámolók

    norbi2

    Toldi Norbert
    római katolikus pap

    Kedves Házasságra Készülő Fiatalok!

    Életetek egyik legszebb, vagy mondhatnám, legszebb eseményére készültök, arra hogy az életeteket kötitek össze a hívő ember számára különösen is fontos, hogy ezen a nagy életfordulón, Isten áldását, és segítségét kérje. Ma már azonban nagyon sok olyan fiatal pár szeretne templomi esküvőt kötni, akik a vallásos életben járatlanok, vagy esetleg keresők.

    Egyet azonban szükséges leszögeznünk: a templomi szertartás, szentség. Szent dolog! Nem dekorációs kellék, nem azért kötünk templomi házasságot, mert ez így történt a kedvenc sorozatunkban, szappanoperánkban, hanem azért mert azt szeretnénk, hogy Isten egyesítse egy egész életre szólóan a mi szeretetünket. Egy harmadik „valakire” minden házasságban szükség van! Ez a harmadik „Valaki” pedig nem más, mint Jézus Krisztus!

    Említettem, hogy a házasság szent dolog! Komoly dolog! A mögött a szép ünnep mögött, szívhez szóló mögött hónapok készülete áll, kell, hogy álljon, és nem csak külsőségekben! Nagyon sok aprólékos részletre oda kell figyelni az „ügyintézés” során, az egyházi házasságkötés kapcsán is. Sok kérdés merülhet fel.

    Kérdéseitekkel- az egyházi (katolikus) házassággal kapcsolatban- forduljatok hozzám bizalommal kérdéseitekkel, lehetnek azok mind lelki jellegűek, mind gyakorlati jellegűek!
    Fontos tudni: a házasság szentségének kiszolgáltatását azon a plébánián kell kérni, ahol, a házasságot kötni akarja a pár. Az esküvő tervezett időpontja előtt kb. 3 - 6 hónappal célszerű jelentkezni a plébánián. Ahhoz, hogy a szentség kiszolgáltatható legyen, legalább az egyik félnek római szertartású katolikusnak kell lennie. Az esketés helyén adnak eligazítást a szükséges adminisztratív kérdésekről. Ha egyik fél sem lakik az eskető plébánia területén, az esketés megengedettségéhez legalább az egyik fél lakóhelye szerinti plébánostól elbocsátót kell kérni.

    Az esküvőre fel kell készülni, jegyesoktatásra kell járni. A felkészültségi szinttől is függ, hogy hány alkalmat vesz igénybe.


    papMi a teendő, ha külföldön éltek, de Magyarországon szeretnétek katolikus templomi esküvőt?
    Először menjetek el a helyileg illetékes plébániára, abban az országban és városban, ahol éltek.Ott el kell majd járnotok jegyesoktatásra.Az utolsó jegyesoktatás végén kaptok egy "certificate"-t, ami azt tanusítja, hogy résztvettetek jegyesoktatáson. Amikor hazajöttök Magyarországra, akkor ezt be kell mutatni azon a plébánián, ahol az esküvőt szeretnétek. Ne aggódjatok, el fogják fogadni!


    Örömteli készületet, és boldog házaséletet kívánok mindenkinek!
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

     

     

     

     

    Designed by WEBSITE

    Annak érdekében, hogy a legjobb online élményt élvezze, a weboldal cookie-kat használ.
    Honlapunk használatával Ön elfogadja a cookie-k használatát.
    Elfogadom Elutasítom